házavató buli télenEgyszer találkoztam egy lánnyal egy lakásavató partin a SOTE mellett. Alacsony volt, de szép nagy mellei voltak. Rövid szőke haja volt és gyönyörű, erotikus, kedves arca. Nem ivott semmit mert autóval jött, ezért csak a konyhában beszélgettünk, kávéztunk, kóláztunk meg sütiztünk. Egy idő után egyedül maradtunk a konyhában és miközben beszélgettünk adtunk egymásnak pár puszit az ismerkedés során, és elkezdtünk csókolózni. Hagyta, hogy közben simogassam a mellét, hátát, fenekét, ahol nagyon vonzó volt. Egy idő után megkérdeztem, hogy kimennénk-e ketten a kocsijához, mert a többiek elkezdtek visszajárkálni a konyhába ételért vagy italért. Igent mondott. Modern, számítógép-vezérelt autója volt, egy szép nagy VW Tourareg kisbusz /azt mondta a rendes autója szervízben van/. Kimentünk, és egy kicsit távolabb mentünk az autóval egy mellékutcába. Nagyon hideg volt, télen -15 fok körül, késő este. Amikor találtunk egy kihaltabb helyet, leállítottuk az autó motorját, de bekapcsoltuk a fűtést és a CD-lejátszót jó hangosra. A kocsiban is csókolóztunk és simogattuk egymást, de egy idő után hátraültünk, ahol sokkal nagyobb a hely. Itt hamarosan levetkőzött teljesen és elkezdtünk szeretkezni. Én ültem a nagy hátsó ülésen, ő pedig lovagolt. Imád lovagolni, én a melleit csókolgattam közben és reménykedtem hogy gyors lesz mert nagyon nehéz volt várni hogy jó legyen neki. Sokáig szeretett volna lovagolni, szerintem többször is visszafogta az orgazmusát. Nagyon nehéz volt kivárni hogy jó legyen végre neki, mert az orgazmusa előtt zihált, néha sikoltozott, és gyönyörű mellei a szám előtt ugráltak, de utána mégis lelassult és lenyugodott ahelyett hogy elélvezett volna. Az orgazmusunk előtt nagyon keményen és gyorsan lovagolt, sikoltozott, hallottam ahogy az ölemben csattog lovaglás közben, én pedig megragadtam a fenekét hogy mélyebbre toljam, és az ugráló nagy fehér melleit is csókolgattam közben. Én is nagyon hangos voltam végig, mert amit nagyon élvezek: gumi nélkül csináltuk. A vége előtt mindketten, ő is erőből és gyorsan lihegve lovagolt, tépte a hosszú hajam, nyögdécselt és sikítozott, amikor az autóban CD hirtelen elhallgatott és a fűtés is kikapcsolt. Először nem tudtuk mi történt az autóval, de lemerült az aksi. Abbahagytuk a szeretkezést és megpróbáltuk beindítani a motort, de lemerült aksival nem sikerült. Kint -20 fok volt, mi pedig ruha és fűtés nélkül ültünk az autóban meztelenül. Mindketten be akartuk fejezni a szexet mert még mindig lihegtünk a korábbi miatt. Visszaültünk a hátsó ülésre, még gyorsabban toltuk mint előtte hogy minél hamarabb érezzük az amit a végén kell érezni. Mielőtt ez megtörtént volna, az autó riasztórendszere váratlanul bekapcsolódott. Mivel az akkumulátor bár lemerült, egy idő után visszatért annyi ereje, hogy bekapcsolja csak a riasztót, mi meg ugye bent mozogtunk. Ismét megálltunk a riasztó miatt, és bár a riasztót ki lehetett kapcsolni, néhány perc múlva újra bekapcsolódott ugyan úgy. 2-3 percenként ezt csinálta. Nagyon be akartuk fejezni a szeretkezést, ezért többedszer újra visszaültünk miután kikapcsoltuk a riasztó okozta hangzavart, ő a sokadik ilyen után tényleg durván lovagolt, és amikor a riasztó újra bekapcsolt, már nem tudtunk megállni, mindketten egyszerre elélveztük. Még utána lihegtünk is vagy 2 percet, nem bírtunk megmozdulni pedig ki kellett volna kapcsolni a riasztót. Reméltük hogy a riasztó miatt nem jött oda senki leskelődni (de ha jött is elment mire magunkhoz tértünk). Végül felhívtam egy autós haveromat aki a SOTE-n tanult hogy van-e bikakábele beindítani az autót, ami a számítógép-vezérlés miatt nem sikerült, így a hivatalos VW autószerelőt kellett hívni (30e ft autóklub belépéssel), hogy töltse fel az akkumulátort. A haverom azt mondta fogadott a SOTE-n hogy mi a szitu és meg is nyerte. Később soha többé nem találtam ezt a lányt, - terveztem, hogy felhívom az ágyamba hogy nyugodtan, riasztó nélkül is keféljünk egyet -, de mindenhol blokkolt. Később azt mondták az ismerősök hogy házas volt amit nem gondoltam volna. Beküldte : newtimelover |