Banán - szextörténetek, és izgató mesék

itt minden a szexről szól!


Rosszlanyok.hu - A szexpartner kereső. Több száz igazi szexpartner kereső lány!!! CSAK VALÓDI KÉPEK, videók!!!


Banán


Egy nehéz munkanap után kimerülten roskadtam a kanapéra, a jól megérdemelt szunyókálás reményében. Már épp elszenderültem volna, mikor hangokra riadtam fel - konkrétan vihorászásra, mely a konyhából jött. Az élettársam, Teri hangját felismertem, a többiekét azonban nem tudtam hova tenni.
Kíváncsi voltam, miben sántikálnak, ezért úgy döntöttem, megnézem. Igyekeztem nem megzavarni őket ténykedésükben, így aztán óvatosan keltem fel a kanapéról és lábujjhegyen lopakodtam a konyhaajtó felé. Még három lépést se tettem, mikor meghallottam, hogy valaki öklendezik, ezt pedig harsány röhögés követte. Aztán az én Terim érzéki hangját hallottam, amint azt mondja:
- Shelly, nagyobbra kell tátanod és csak nyugodtan, ne kapkodj. Lassabban. Nézd, hogy csinálom én.
Most már tényleg furdalt a kíváncsiság: vajon miről beszél ez a nő?
A konyha bejáratához érkezve óvatosan, lopva kukkantottam be az ajtófélfa mögül.
Először meglepődtem, de a látvány kedvemre való volt: három fiatal, karcsú, bikinit viselő nő állta körül az asztalt és Terit figyelte. Minthogy Teri épp háttal állt nekem, ezért nem láthattam, mit is akart megmutatni annak a Shelly-nek - bármelyikük is volt a három közül.
Teri a leginkább anyagtakarékos fekete mikro-bikinijét viselte, jól láttam hosszú szőke haját és gazella alakját, valamint azokat a csodásan formás lábakat, melyek szemet gyönyörködtetően domború tomporban végződtek. Fejét enyhén hátravetette és csak annyit láttam, hogy egyik kezével csinál valamit az arca előtt. Minthogy nem láthattam, miben is mesterkedik Teri, a többi lányarcát tanulmányoztam, hátha onnan leolvashatok valamit.
Kivétel nélkül mind aranyosak voltak, az egyik spanyolos, hollófekete hajú, sötétszemű szépség, a másik vörös hajú, világos bőrű és szeplős (hogy én mennyire csípem a vörös hajúakat), végül pedig egy afroamerikai gyönyörűség, akit már ismertem Teri munkája révén. Bár a másik kettőt még sosem láttam, feltételeztem, hogy ők is táncosnők, Teri kollégái.
A szinte közvetlenül velem szemben álló fekete szépség pillantása összeakad az enyémmel és elmosolyodik. Fantasztikus mosoly volt az, tökéletes gyöngy fehér fogakkal, amit kihangsúlyozott bőrének középbarna színe. Most tekintetét rám függesztve csókot lehel felém ajkaival, aztán sárga valamit vesz a kezébe és a szájába dugja. Akkor látom, hogy az nem más, mint egy banán. Még mindig engem néz, szemében pajkos csillogással, közben ki-be tologatja szájába a banánt, másik kezével pedig annak szabadon maradó részét simogatja.
És most érzem, hogy az én személyes tulajdonomban lévő banán mocorogni kezd. És csak most látom, hogy a többi lány is banánt tart a kezében. A vörös hajú most észreveszi, mit művel a fekete tündér és követi pillantását, egyenesen felém. Mindjárt a szája elé kapja kezét, de nem tudja elfojtani harsány nevetését. Aztán a fekete hajú lány is felfedez és elmosolyodik. Szóval Joel, a leskelődő most lebukott.
Teri villámgyorsan hátrafordul, szájában a torkáig lenyomott banánnal és csaknem megfullad, mikor meglát. Kiköpi a banánt, majd megragadja kezem és a konyhába vonszol. Ott aztán kacarászva omlik a karjaimba.
- Szóval most rajtakaptál minket, hogy rosszalkodunk - mondja nevetve.
- Rosszalkodtok? Nekem inkább úgy tűnik, éheztek - felelem erre.
- Elárulnád, mi folyik itt?
- Joel, szivikém, ezek itt a barátnőim, Lisa, Shelly és Gloria. Együtt dolgozunk.
- Erre biccentek feléjük, Teri pedig folytatja.
- Az úszómedencénél napoztunk és valahogy szóba került a szopás… egészen a mélytorkos változatig jutottunk, aztán bejöttünk, hogy kipróbáljuk, meg tudjuk-e csinálni.
Gloria most kiveszi szájából a banánt. Szemügyre veszi a dudort a lágyékomban, megnyalja ajkát és azt mondja:
- Ennivaló vagy.
Shelly döbbenten reagál.
- De Gloria, hisz ő Teri fiúja.
- Ugyan már, leányzó, én is jól tudom. De nézz rá… látod azt a göndör hajat és a barátságos mosolyát? Nem támad olyan érzésed, hogy jó lenne meglovagolni?
Lisa ajkával cuppant, majd összeüti tenyerét Gloria tenyerével és hozzáteszi.
- Mondasz valamit, Glory. Tényleg igazi kan. Nézd csak azt a gyönyörű kék szemet és azokat az izmokat. Milyen magas vagy?
Százkilencven?
- Száznyolcvanhét és ő az enyém - jelenti ki Teri és karját az enyémbe fonja, mintegy megerősítve állítását.
Mire Gloria ekképp korholja Terit:
- Kisanyám, akkor meg mi a frásznak szopod itt a banánt, mikor a legjobb banán ott van mindjárt egy kéznyújtásnyira. Gyerünk, husi, mutasd meg nekünk, hogy csinálod.
Addigra a nagymutató a két lábam között lassan tizenkettő felé jár.
Teri rám néz és megvonja a vállát.
- Részemről benne vagyok. Hát te?
Na, ez egy jó kérdés. Elgondolkodom. Mindenképpen partner
vagyok egy jó kis szopatáshoz, de vajon bele kéne egyeznem, hogy Teri a mélytorkos változatot adja elő velem a barátnői előtt? Ledöbbentem, hogy Teri benne van.
- Hát… lehet róla szó, de előbb gyorsan le kell zuhanyoznom. És ha én meztelenre vetkőzöm, akkor mindenkinek azt kell tennie.
Erre a négy lány élénken bólogatott egyetértése jeléül.
Még jóformán ki sem mondtam, Gloria máris kibújik élénk rózsaszín bikinijéből. És ez a nő valami fantasztikus. Tejeskávé színű mellei és csokoládébarna bimbói eszembe juttatják, mennyire szeretem a csokoládét. Vékony, formás lábai csodás példányok, melyek feszes, kerek, domború segget hordoznak. Minden megvan rajta, ami csak vonzó egy nőben és ezzel láthatólag tisztában is van.
A fürdőszobába menet egy csapat gyönyörű nő kísér szívem hölgyének vezetésével. Teri most már maga is meztelen. Akárcsak a barátnői - és mint a legtöbb táncosnő - ő is karcsú, formás lábakkal, keskeny csípővel és szép formájú, de közepes nagyságú mellekkel, hetykén meredező bimbókkal. Ami megkülönbözteti Terit a többi modern nőtől, az az, hogy nem borotválja szeméremszőrzetét.
Természetes szőke és az a szőke bozont ott középen az egyik büszkesége.
Most már Lisa is meztelen. Világosbarna bőrével, táncosnő alakjával és mélybarna szemével teljesen elkápráztat. Ám amit leginkább izgatónak találok benne, az a különleges puncija. Úgy tűnik, a nagyajkakat és a csiklót kimondottan szexre teremtették, mert az bizony jó két centire a hüvelyén túl nyúlik.
Zuhanyhoz készülődve vetkőzöm, miközben nyolc buja szem kíséri minden mozdulatomat.
Mikor lehúzom az alsónadrágomat, a lányok éles füttyökkel adnak hangot ovációjuknak. Gloria és Shelly egy pillanatra megfogdossák a péniszemet. Sajnos Teri elhessegeti onnan őket, még mielőtt teljesen kiütnének. Shelly azt mondja:
- Húha… hát ez meg mekkora? Gondolod, hogy ezt mind be tudod nyelni, Teri?
- Ha ő nem, akkor majd én - jelenti ki Gloria pimaszul.
Shelly most lehámozza égszínkék bikinijét, én pedig el sem tudom dönteni, ezek közül a szexis csajok közül melyik izgat fel a legjobban.
Mind oly gyönyörűek és mégis annyira mások, mintha együtt jelentenék az igazi nőiességet… és e pillanatban mindegyik engem kíván. Shelly bőre ragyogó, szinte fehér, némi rózsaszín árnyalattal, melyet szexis szeplők törnek meg közepes méretű álló mellén és vállán. Élénk rózsaszín mellbimbói és az a vörös szőrzet a rózsaszín hüvely fölötti dombocskán izgatóan hatnak rám. Akárcsak Teri, ő sem borotválja szeméremszőrzetét, mely lángvörös, mint a haja.
Teri újfent hangot ad tulajdonosi jogának és odalép hozzám a tusolóban és mosni kezdi testem, különösképpen egyre merevedő farkamat. Lisa, Shelly és Glory a tusoló függönyén át kukucskálnak, buja megjegyzéseket tesznek és még be is nyúlkálnak. Megcsodálják jókora falloszomat, mikor előlépek a zuhanyzóból, Shelly pedig bejelenti:
- Azt hiszem, osztoznod kell Joel péniszében velünk, hogy gyakorolhassuk a mélytorkos szopást.
Lisa rádupláz:
- Igen. Ez így tisztességes, Teri.
Miközben a csajok vitáját hallgatom, érzem, hogy Teri ellenállása gyengülni kezd. Talán már kezdi érezni a szabadjára engedett vágyak elsöprő erejét. Most kézen fog, odavezet az ágyhoz és leültet a szélére.
Térdre ereszkedik és gyönyörű szájába veszi péniszem. A lányok hangosan felsóhajtanak, miközben a látványtól eltelve gyűlnek oda körénk. Elbűvöli őket, ahogy Teri lenyeli az egész faszomat. Csinálta már máskor is, így hát tudja, hogy kell. Teri amilyen szép, olyan tehetséges is.
Most észreveszem, hogy a lányok maszturbálnak, közben figyelik, ahogy a farkam mélyen Teri nyelőcsövébe siklik. Gloria teljesen felizgult, és szeretne részt venni a játékban, ám nem tudja, mi módon.
Végül ő is térdre ereszkedik Teri mellé és a cicijével kezd incselkedni.
Aztán elkapja a farkam tövét és masszírozni kezdi. Teri most lemondóan engedi el a faszom és azt mondja:
- Hát tessék… Annyira le akartad szopni, most itt van… vendégem vagy.
És most Gloria lép a helyére. Nagyon is életre való faszszopó, jobbra-balra tekergetve masszírozza a dákóm, fejével köröz a makkom körül, nyelve sebesen csapkodja érzékeny végét. És most nyögdécselni kezd… úúúmmmmmm, úúmmmmm. És ez a duruzsoló nyöszörgés még jobban ingerli a farkam.
A felizgatott női nemi szervek (úgy értem, a forró puncik) balzsamos illata tölti be a levegőt, áthatja szaglószervemet. Ettől úgy begerjedek, hogy a szívem hevesen kezd kalapálni, ezért aztán hátradőlök, két karom kitárva, azt remélve, hogy így majd megnyugszom. Ám Lisa és Shelly egyből lecsap a kínálkozó alkalomra.
Teri otthagyja Gloriát, és felugrik az ágyra. Odacsusszan hozzám és lovagló ülésben telepszik az arcom fölé, úgy tartja forró, nedves, kívánatos punciját sóvárgó szám fölé. Én pedig nekilátok, hogy eleget tegyek vágyainak, nyelvemmel birizgálom és harapdálom a csiklóját.
Felséges a látvány ebből a pózból - végigmérhetem csodás, szexis felsőtestét teljes hosszában, a szeméremdombjától a hasáig, a hasától a formás melléig, a két mell között pedig szép arcáig, ahonnan épp rám tekint.
Szeretném megmasszírozni azokat a melleket és eljátszadozni a mellbimbóival, ám sürgős tennivaló foglal le. Lisa és Shelly a jobb és a bal kezemre fészkelték be magukat, odanyomva a "szerelem fészkét", úgy manővereztek két kezemen, mintha azok személyes tulajdonukat képező szexuális játékok lennének. Shelly veszi birtokába a bal kezemet, mellyel most azt a bozontos vörös szőrzetet birizgálom, majd ujjaimmal a csiklóját és punciját masszírozom.
Lisa más módszert választ a gyönyörkeltéshez; kezét az enyémre teszi, majd egyszerre több ujjamat is bevezeti a kiugró szeméremajkak és a csikló között a hüvelyébe. Eközben érzem, hogy Lisa a csiklóját masszírozza a másik kezével, és Lisa szerelmi barlangja most teljesen
kitárult és meglepetésemre azok után, hogy négy ujjam már őbenne volt, sikerül neki - bár némi nehézségek árán - meglehetősen nagyméretű öklömet teljes egészében a hüvelyéhe csúsztatni.
- Dörgöld a G-pontom - lihegi most. Aztán jó párszor megismétli.
Minthogy még sohasem volt az egész kezem egy nő pinájában, nem egészen tudtam, mihez kezdhetnék… de mindenképpen szerettem volna a kedvébe járni. Körbe tapogatóztam ujjaimmal és ráakadtam valamire, ami olyan volt, mint egy apró vulkán (már ha valaki el tudja képzelni, miről beszélek), épp csak láva nem tört elő onnan. Mutatóujjammal most elkezdem birizgálni ezt a kis pontot, közben megkérdem:
- Ez az?
Azt hiszem, Lisa bólintott, mert aztán éreztem a csuklómon, hogy le - föl riszálja magát, úgyhogy tovább masszíroztam őt mutatóujjammal.
Minthogy arcomat Teri nedves puncija borítja, ezért nem láthatom kézimunkám alanyait, csupán gyanítom, hogy Shelly és Lisa egymásban is kedvüket lelik.
Eközben a csodás Gloria példás teljesítménnyel szopja terjedelmes dákómat, bár mikor megpróbálja lenyelni az egészet, mindig öklendezni kezd. De így is rendben van. Tetszik, hogy ilyen szexisen belevaló.
(Mostantól bármikor leszophat, ha kedve van hozzá - persze, ha Teri is engedi). Ám Gloria hamarosan észreveszi, hogy ő az egyetlen, aki örömet szerez másnak, a többi csaj viszont élvezi az én produkciómat. Erre úgy dönt, fütyül a jól ismert intelemre, miszerint jobb adni, mint kapni, ezért aztán abbahagyja a szopást és kicsúsztatja farkamat a szájából.
Minthogy rendesen le voltam foglalva, szinte alig vettem észre, ám mikor hirtelen azt éreztem, hogy a faszom valami meleg, nedves és energiától lüktető valamibe süllyed, tudtam, hogy ez csakis Gloria csodás puncija lehet.
Ó, dicső Gloria, milyen klassz érzés ez. Ami azt illeti, ez a nő ugyanolyan elánnal baszik, mint ahogy szopik, mert hogy hirtelen olyan érzésem támad, mintha rodeó versenyen vennék részt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal én vagyok a bika, akin lovagolnak. Szinte látom magam előtt, ahogy ez a tündéri, meztelen Gloria a farkamon nyargal, kinyújtott kezében lengetve cowboy kalapját.
És úgy tűnik, a ritmikus lovaglás hangulata ragályos, mert egyszeriben mindenki szenvedélyesebbé válik. Elképzelem a négy meztelen cowboy lányt, ahogy mindenen átgázolva lovagolnak végig minden egyes porcikámon. Aztán eszembe jut, hogy ott fekszem kifeszítve, miközben gyönyörű nők szegezik az ágyhoz a fejemet, két kitárt karomat és a lágyékomat.
Teri most minden átmenet nélkül orgazmusban tör ki, visítozva és sikoltozva. Csak remélem, hogy az a házsártos, idős házaspár a szomszédban épp nincs odahaza. Miután Teri számos gyönyörhullám után magához tér, lekászálódik rólam és észreveszi, hogy Glory az én - sőt az "ő" - dákómon/dákóján lovagol.
Minthogy úgy gondolta, a kéjlécem csakis az ő személyes tulajdona, nekiugrik Glóriának, lelöki őt rólam és most mindketten a padlóra zuhannak. Mégis mit gondolt, mi történik, miközben ő az arcomon ül, mindenkinek háttal? Fogalmam sem volt róla, de az biztos, hogy nagyon ki volt akadva. Shelly most észrevette elárvult lőcsömet, úgyhogy mindjárt leszállt a kezemről, odakúszott és felnyársalta magát a dákómmal. Lisa ugyanezt szerette volna, de túlságosan is odaszegezte magát a csuklómhoz.
Gloria és Teri harca a padlón változatlan hevességgel folyt. Én persze nem tudok közbelépni, merthogy: a) bizonyos értelemben hozzá vagyok láncolva Shelly-hez és Lisához; b) másfelől viszont azt kell hogy mondjam, élvezem a látványt, ahogy a szexi Shelly kedvét tölti a dákómon, Lisa pedig a mancsomon.
Shelly most előrehajol, a seggét ringatva, nyelve incselkedve keresi az én nyelvemet, időnként a fülemet nyalogatja. Shelly hüvelye szűkebb, mint Gloriáé és Terié, az pedig egyértelmű, hogy sokkal szűkebb Lisáénál… Akibe még nem hatoltam be… már úgy értem, a farkammal.
És Lisa - mintha csak jelezni akarná, hogy még partiban van - odahajol és tapogatni kezdi forró, izgalomtól felhevült húsunkat. Míg Shelly helyes kis rózsaszín mellbimbói a mellkasomat csiklandozzák, szinkronban előre-hátra ringó klassz kis rózsaszín puncijával, Lisa felfedező körútra indul a herezacskómon és megszorongatja a tökeimet.
Ez már nekem is túl sok, hogy elviseljem, és érzem azt a lassan fokozódó gyönyörteli ingerhullámot, mely egyre növekszik, míg végül kirobban egy várva várt rendkívüli orgazmusban. És miközben bőséges mennyiségű spermát lövellek Shelly forró hüvelyébe, vadul rángatódzom jobbra-balra, és ebben csak a rajtam ülő két nő fékez, akiknek együttes testsúlya nagyjából megegyezik az enyémmel.
A farkam ritmikus rángásai láthatólag Shelly-t is a csúcsra repítették, mert pár másodperc múltán sikongatni kezd az élvezettől, mintegy kíséretül kéjes rángatózásomhoz, eközben pedig lágyékomnak préseli rózsaszín punciját, mintha minél jobban ki akarná élvezni tekintélyes méretű kéjlécemet. És most újfent aggódni kezdek a szomszédban lakó idős házaspár miatt. Shelly az örömteli próbatételtől kéjesen remegve fordul le rólam és kényelmesen nyúlik el mellettem.
Teljesen kimerültem, mozdulatlanul fekszem ott és még arról is elfeledkezem, hogy a jobb öklöm még mindig Lisa hüvelyében van.
És most egyszeribe elhiszem azt a bölcs mondást, hogy van, amikor túl sok a jóból. Ugyanis kifacsart, enyhén sajgó és félig merev farkamat brutálisan kezdi élesztgetni valami meleg és nedves, időnként pedig fogak súrlódását érzem rajta. Lepillantok a lágyékomra és látom, hogy már megint Gloria az, aki energikusan, minden trükkjét bevetve igyekszik aktivizálni a szerelmi izmokat.
- Te mit csinálsz?
- Feá. . .tm a faalk…s besznk…gyjót na…fjú.
- Mi? Mit mondtál?
Glory most mély lélegzetet vett a száján át, de nem hagyta abba a szopást, úgy válaszolt:
- Felállítom… A… faszodat…és…baszunk… egy… jót… nagyfiú!
Lisa kezdett méltatlankodni.
- Hé, Glory… te már voltál, most rajtam a sor!
- Majd terád is sor kerül. Én viszont nem tudtam befejezni a menetet Teri miatt. Különben is… úgy látom, rendesen el vagy foglalva.
Hangosan tűnődtem.
- Tényleg… hol lehet Teri?
- Ez a kis utcai harcos ribanc megkapta a magáét, úgyhogy kirohant a szobából, én meg bezártam utána az ajtót, most már nem fog minket zavarni.
Meglepetésemre G-l-o-r-i-a sikerrel élesztette újra a helyzethez alkalmazkodó erekciómat, és természetesen mindjárt rajtam termett, lüktető dákómat bevezette szaftos puncijába. Ahogy arra már az előbb is felfigyeltem, eddig még senki sem dugott velem ennél bujább módon.
Glory mindent beleadott, állandóan változtatott mozgásán és stílusán.
Szeretnék többféle pózt is kipróbálni vele, azon túl, hogy Glory rajtam lovagol… különösen jó lenne hátulról megdugni… de igazából nem mozdulhattam, mert Lisa a kezemen ült. A másik kezem viszont szabad volt, így aztán azzal kezdem ingerelni jobb cicijének merev, barna mellbimbóját kinyújtott mutatóujjammal. Most fölém hajol és smárolni kezdünk. Még érzem szájában a szex maradványainak ízét, feltehetőleg Shelly szerelmi nedveinek és saját életnedvemnek keverékét.
Ha belegondolok, hogy Shelly nedűi és az én magvam Gloria szájában kötöttek ki, most meg az enyémben, ez teljesen feldob. Tízpercnyi csodálatos, irgalmatlanul kemény dugás után Gloria óriásit élvezett, amilyet még elképzelni is nehéz. Nem tehettem róla, de mindjárt ezután következett az én szintén egeket verdeső orgazmusom… Lisa bosszúságára.
A papírvékony falakon hallatszó dörömbölés újfent eszembe juttatja a szomszéd idős házaspárt. A dörömbölést követően pedig egy ingerült, fojtott hang hallatszott:
- Csendet… érek… .retnénk… ludni.
Minthogy Gloria még mindig felváltva sikoltozik, ordítozik, nyögdécsel és morog, szabad kezemet a szájára tapasztom, aztán Lisa könnyebbül meg végre egy heves orgazmusban. Most elhúzom kezem Glory szájáról és Lisáét tapasztom be, de ezzel csak annyit érek el, hogy tovább hallgatom Glory hosszúra nyúló visítozását, meg az újabb dörömbölést a falon.
Lisa most elhalkul, úgy dönt, hogy tesz valamit kellemetlen helyzetünk enyhítése tekintetében. Mindkét lábát a bordáimnak és vállamnak feszíti, aztán keményen tolni kezdi. Mintegy harminc másodpercnyi lankadatlan erőlködés után Lisa szuper-méretű puncijából végre kiszabadul a kezem. A szó szoros értelmében egy hangos pukkanással bukkan ki onnan. Az ellentétes irányú erőfeszítéstől Lisa hanyatt esik, le az ágyról, csak formás két lába nyugszik ott a szélén.
Gloria és Shelly mindezt rendkívül mulatságosnak találják.
Mindketten Lisa kecses lábaira mutogatnak, mintha nekem akarnák megmutatni, mi olyan vicces az egészben és harsányan felröhögnek.
Azon kapom magam, hogy jómagam is kuncogok kissé… mígnem újfent meghallom a falon a dörömbölést.
Szerencsére a harsány hahota abbamarad, mihelyt Lisa visszanyeri egyensúlyát és visszamászik az ágyra. És újfent tettre kész. Nem úgy a farkam. Lisa most szájába veszi lestrapált, összezsugorodott, ernyedt dákómat, feltűnően szexi micsodáját pedig az államhoz nyomja.
Most kérdem én… mit tehet egy krapek ilyen esetben? Újult erővel kezdek kalandozni azokon a rendkívüli genitáliákon. Lisa pedig úgy reagál, hogy kiálló, ipszilon alakú csiklóját mohó számba dugja, miközben elsőrangúan szopja a dákómat. Érzem, ahogy Lisa zamatos szerelmi nedvei bőségesen ömlenek a számba és ez még inkább felizgat.
Eközben Gloria és Shelly - jobb dolguk nem lévén - masszírozni kezdték a tökeimet és Lisa melleit. Aztán egymással kezdtek csókolózni, egymás erogén zónáit simogatták, egy-két perc múltán pedig már "69"-es helyzetet vettek fel.
Most lecsúsztatom magamról Lisát. Az a különleges punci egész este izgatta a fantáziámat. Úgysem fog visszautasítani. Vigyázva, hogy ne zavarjuk meg Shelly-t és Glóriát, négykézlábra állítom Lisát és most hátulról hatolok belé. Erre hangosan felüvölt és. . . na találják ki, mi történt… úgy van, megint dörömbölés hallatszott a két lakást elválasztó közös falon. De hát mit csináljak… Annyira élvezem, hogy Lisa fantasztikus punciját döfködöm, hogy ügyet sem vetek a dörömbölésre.
Olyan jó tíz percnyi kemény dugás után nyílik a hálószoba ajtaja és belép a gyönyörűséges barátnőm.
Teri fürdőköpenyt vett magára, arcán düh látszik. Szeme mérgezett nyilakat szórt. De még az a dühödt pillantás sem állított meg. Eszem ágában sem volt abbahagyni a baszást Lisával… Ahhoz túl jó volt ez a csaj. Nem is értettem, mitől húzta úgy fel magát Teri, hisz csak egy kis "össz-amerikai" partit tartottunk a barátnőivel.
- Mi folyik itt? - hallok most egy nagyon is hivatalosan csengő női hangot Teri háta mögül.
És mikor Teri félre áll, mögüle két rendőrtiszt lép előre.
- Nicsak, nicsak… - szól ismét a nő - ez már valami, nem?
Bár így egyenruhában nehéz megállapítani, de az a benyomásom, hogy ez a rendőrtiszt hölgy igencsak vonzó teremtés az alatt a ruha alatt. Most leolvasom az azonosító kitűzőjét: H. Orny. Hmmmm…
- Azt hiszem, egy amolyan vérbeli orgia kellős közepén vagyunk-folytatta a nő.
- Mi a véleményed, Dick?
Addigra már Shelly és Gloria is észrevették magukat, és felültek, miközben én tovább döngetem Lisát… mert irrrrrtó frankó volt…
Pillantásom most Dick azonosító kártyájára tévedt: I. R. Reddy.
Hmmmmmm. Dick magas, izmos fiatalember volt, húszas éveiben járhatott, haja vörösesbarna. Két dolgot figyeltem meg Dicknél: le nem vette szemét Gloriáról, aki történetesen viszonozta a flörtöt (a kis ribanc), ezenkívül elöl kidudorodott a nadrágja. Hmmmmm… határozottan jók a kilátások.
Most Dick felelt H. Orny-nak:
- Azt hiszem, igazad van, Hope.
- Mit szándékozol tenni?
Pillantásom most reménytelien lövellt Hope felé. A rendőrnő már levette sapkáját és zsebkendőjével törölgette a homlokát. Tényleg figyelemre méltó jelenség volt… Jessica Alba-ra emlékeztetett.
Én kezdtem el beszélni, még mielőtt szóra nyithatta volna száját.
- Tán valami törvénytelent művelünk itt, Orny rendőrtiszt?
- Nos… nem éppen. A… szomszédjuktól érkezett feljelentés… Azt állítja, időről időre zajongást hallott… lássuk csak… nyögéseket, sikolyokat, hörgéseket, visítozást…
- Hope most újfent megtörölte homlokát, majd felvonta szemöldökét és kissé szemérmes pillantást vetett rám, majd folytatta.
- Sikoltozást, visítozást, üvöltözést és olyan válogatott kifejezéseket, mint: basszál meg, abba ne hagyd, ó… igen, ó egek, ó a francba, meg igen… igen… ó igen… és ettől a feljelentők nem tudtak aludni.
És erre… mintegy végszóra… Lisa fantasztikus orgazmusban tör ki, melynek során Hope rendőrtiszt által felsorolt minden kifejezést elismétel… egy párat még hozzá is tesz. Tökéletes időzítés volt, leszámítva azt, hogy már teljesen kimerültem, úgy húzom ki büszke, merev farkamat, aztán szembefordulok Hope-pal, majd egyenesen a szemébe nézve kérdezem.
- Ki a következő?
Hope szeme akkorára kerekedik, mint a csészealj. Látom, amint megnyalja ajkát, aztán tekintetét a dákómról Dick felé fordítja, aki mindeközben Glóriát és Shelly-t vizslatja.
- Reddy rendőrtiszt - szólok neki, hogy rám figyeljen.
- Azt hiszem, elkelne itt egy kis segítség.
Aztán megragadom a dákómat és ismét Hope felé fordulok.
- Nos… lenne a következő, Orny rendőrtiszt?
Anélkül, hogy tekintetét levenné a farkamról, H. Orny azt mondja:
- Reddy rendőrtisztnek és nekem meg kell ezt beszélnünk négyszemközt.
Azzal kézen fogta Dicket, úgy vonultak be a fürdőszobába és becsukták maguk után az ajtót.
Megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy nem Teri hívta ki a rendőröket és most lopva rápillantok. Ő is egyfolytában jókora falloszomat lesi. Most néz rám néz, elmosolyodik, és ajkai ezt a szót formálják: Bocs…aztán odalép az ágy mellé, ahol épp térdelek, és nekiáll szopni… mélyen a torkába csúsztatva a farkam. És míg ő szopik, én szépen lehámozom róla köntösét, így most épp oly anyaszült meztelen, mint a többiek.
És mint Reddy és Orny rendőrtisztek, mikor kiléptek a fürdőszobából. Dick - aki igen jó felépítésű srác volt, több tekintetben is, ha értik, mire gondolok - egyenesen Gloriához ment. Ám rövid időn belül Shelly és Lisa is osztoztak Dick farkán.
Nekem eközben egyedül Hope-on járt az eszem. Ő ugyan nem táncosnő, ezért kissé teltebb, ám valami hihetetlen módon. Olyan százhatvanöt centi magas, hatvan kiló, barna szemekkel és vörösesbarna hajjal, remek seggel és terjedelmes, álló mellel, mely lágyan ringatózik, amint felénk közeledik.
Mellénk érve azt mondja:
- Akkor rajtam a sor.
A farkam még mindig Teri szájában van, aki most vádlón néz rám.
- Marad neked is, szivi - mondom neki. Teri duzzogva engedi át a botkormányomat Hope-nak és kimegy a szobából. Sajnálom Terit, de most már nem hagyom abba.
Hope lesz a negyedik gyönyörű nő, akivel közösülök négy órán belül. Egyedül a barátnőm, Teri punciját kerülte el eddig a farkam.
Hope is úgy indít, ahogy Teri és mindegyik barátnője, vagyis szájába veszi a farkamat.
Magamban nevetek, hogy épp egy zsarunő szopja a lőcsöt. Az már biztos, hogy nem az én farkam az első, amit ez a szép rendőr csaj leszop, és két percnyi szakszerű munkálat után a faszom olyan kemény lesz, amilyen csak lehet. Mikor ezt Hope észreveszi, abbahagyja a furulyázást, felmászik az ágyra és megragadja a farkamat, megrebegteti szempilláit és arcán csábos mosollyal, tettetett szemérmességgel azt mondja.
- Jöhet a fő fogás, Nagyfarok - azzal Hope lefekszik, csábosán néz rám és szélesre tárja combjait, aztán magához húz és ügyes mozdulattal tolja a faszomat mély, nedves hüvelyébe.
Be kell vallanom, életemben először dugok rendőrnőt, úgyhogy amúgy istenigazából megkefélem. Nem azért, mert rendőr, hanem mert pompás nő, és tudta, mit kezdjen a puncijával. A legkevésbé sem volt szégyenlős. A "misszionárius" helyzetben kezdtük, folytattuk oldalvást, aztán négykézláb hátulról, végül hanyatt dőltem, ő pedig az arcomnak nyomta borotvált pináját, ujjaim a mellbimbóival játszadoztak, amire ő vad eksztázisba esett.
Shelly ott volt közvetlen mellettem a szexpartnerével - Dickkel -, aki szó szerint a száján át dugta. Ezalatt azt értem, hogy Shelly csak feküdt ott, felszegett fejjel és tágra nyílt szájjal, Dick rendőrtiszt végezte a munka érdemi részét, ki-be lökdöste dákóját a szájában.
Épp ekkor történt, hogy Hope megmerevedett a feltörő orgazmustól.
Ha a többi csaj mondjuk nyolcvan decibellel ordítozott élvezés közben, akkor Hope kilencvennel. A fal pedig óramű pontossággal rázkódott meg a dörömböléstől.
Mikor Hope végre elcsitult, rámutattam Shelly-re és Dickre.
- Megcsináljuk mi is?
- Mért ne? Egy ilyen orgazmus után megérdemled.
Helyet csinálunk magunknak, Hope felver egy vánkost és rézsútosan a fejtámlának dönti. Én térdelő helyzetben tömöm a szájába a puskámat és megcélzom egyenesen a manduláit. Hope besegít, megragadja herezacskómat és a farkam tövét simogatja. Nem hittem volna, hogy még egyszer el tudok menni, de hála Hope szakértő kézimunkájának, újfent elsülök, egyenesen a manduláira lövellve a nedűt.
Miután mindenki eltelt a szexszel, Dick és Hope felöltöznek, búcsúzkodnak, megölelnek és megcsókolnak mindenkit. Hope odaadja mobiltelefonjának számát, Dick ugyanezt teszi az én hölgyeimmel.
Aztán mindannyian elnyúlunk a franciaágyon egy halom kielégült, szexis, forró hústömegként.
Beküldte : donjacinto